a

Az apátság és a templom építésének története

Alapítás és virágkor: 1183-1391

III. Béla magyar király (1173-1196) 1183-ban apátságot alapított Szent Gotthárd tiszteletére a Rába és a Lapincs összefolyásának vidékén, ahová ciszterci szerzeteseket telepített a franciaországi Trois Fontaines-ből. Tizenkét szerzetes érkezett hazánkba egy apát vezetésével. Az alapítással az volt a király szándéka, hogy a népnek segítséget nyújtson a föld megművelésében, a ciszterciek ugyanis magasan fejlett mezőgazdasági kultúrával rendelkeztek. III. Béla azzal is megbízta Őket, hogy településeket hozzanak létre ezen a gyepűelvi vidéken, és az újonnan civilizált területet bekapcsolják az ország vérkeringésébe. A ciszterciek 1184-ben fogtak hozzá új apátsági központjuk kiépítéséhez, amelyről a régészek által feltárt monostor és templom alapfalai tanúskodnak. Az épületegyüttes 94 m. hosszú és 44 m. széles alapfalaival szerény méretű, de a továbbfejlődésre alkalmas volt. Az apátság hamarosan virágzásnak indult. A szentgotthárdi körzetben - az új apátság környékén - egymást követően, rövid időn belül mezőgazdasági települések, apró falvak létesültek.

 

A Széchy család védnökösködésének kora: 1391-1550

Zsigmond király (1361-1437) 1391-ben a szentgotthárdi apátság kegyúri jogát Széchy Miklós nádornak és fiának adományozta. E jog az első időkben csak annyit jelentett, hogy az apátság fegyveresei háború vagy egyéb harci cselekmény alkalmával a Széchyek zászlója alatt vonultak fel, és beleszólhattak az apátválasztásba. A kegyurak később az apátság felett teljes uralmat gyakoroltak, ami sok visszaélésre adott lehetőséget.

 

Széchy Margit és a Széchyek hatalmaskodásának kora: 1550-1675

A monostort ebben az időben alakították át várkastéllyá, hogy védelemül szolgáljon az előrenyomuló törökkel szemben. Ezért a szerzeteseket kitelepítették. Amikor pedig a ciszterciek vissza akartak térni monostorukba, 1556-ban, Széchy Margit fegyveresekkel űzte el őket Szentgotthárdról. A kegyúri hatalmat birtokló úrnő ezzel beláthatatlan kárt okozott. A ciszterciek ugyanis minden bizonnyal megvédtek volna templomukat és monostorukat Wolfgang Tieffenbach generális, Rudolf vezére, városparancsnok intézkedésével szemben, aki a Bocskay-féle lázadás hírére lelkiismeretlenül felrobbantatta a műemléki szempontból is becses épületegyüttest.
Régi szállóige: „A kövek beszélnek." Szentgotthárd ősi kövei is megszólalnak és szomorúan hirdetik az emberi rövidlátás és pusztítás helyrehozhatatlan következményeit. Csak meghatódva szemlélhetjük a régi templom apszisát, ahol az egykori oltár állt, a kerengő nyomait, a háromhajós templom oszlopainak alapjait, a helyet, ahol valaha a ciszterciek szentmisét mutattak be ,,imádkoztak és dolgoztak". 1605-tól hetven éven át a szentgotthár­diaknak még templomuk sem volt, azért a hívek Rábakéthelyre jártak az istentiszteletre.

 

A nem ciszterci apátok kora: 1675—1734

Széchenyi György kalocsai érsek 1675-ben I. Lipóttól megszerezte a szentgotthárdi apátság kegyúri jogát. Ez a nagyműveltségű és tetterős püspök hozatta rendbe a romokban heverő templomot, így a régi kövek részbeni felhasználásával, 1676-1677 között, megépült a város második temploma, amelynek egyetlen hajójában három oltár állt: Szent Gotthárd, a Megfeszített Üdvözítő és a Fájdalmas Anya tiszteletére.
Miután a harmadik templom építésére is sor került a XVIII. század közepén, ez — a második — elvesztette jelentőségét. II. József, a „kalapos király" alatt, lebontva huszártornyát, gabonatárlót alakítottak ki belőle. Ettől kezdve már csak „magtár-templom"-nak emlegették. A nagyméretű, kihasználatlan épületet végül is a szentgotthárdi Városi Tanács vette kezelésbe, és 1988-ban, komoly anyagi áldozattal Városi Színházzá alakítatta át. Ma, parkosított, rendezett környezetével a város műemlék együttesének szerves része.

A heiligenkreuz-i korszak: 1734—1878

Sok-sok viszontagság után Róbert Leeb (1728—1755) heiligenkreuz-i apát a szentgotthárdi apátságot a ciszterci rend számára visszaszerezte. Az erről szóló ajándékozási okirat Bécsben kelt, 1734. július 29-én, és VI. Károly császár látta el kézjegyével. Az új „honfoglalók" első csapatával öt felszentelt pap és két laikus testvér érkezett Heiligenkreuz-ból. A két testvér a későbbiek folyamán nagyon sokat tett a szentgotthárdi monostor és barokk templom szépítéséért. Nevüket érdemes megjegyeznünk: Gusner Mátyás festőművész és Schretzenmayer Gáspár asztalos, fafaragó mester.
Róbert Leeb apát igen művelt, széles látókörű, tervező szellemű, nem kevésbé tetterős főpap volt, aki szerette volna újra felvirágoztatni a szentgotthárdi apátságot. Ezért az Európa-hírű, bécsi születésű építészt, Franz Anton Pilgram-ot (1699— 1761) bízta meg az új monostor és templom terveinek elkészítésével. A nagyvonalú koncepció kivitelezéséhez 1740-ben fogtak hozzá, s a még félig kész épületbe — 1746-ban — a szerzetesek beköltözhettek. A templom alapkövét csak 1748. augusztus 14-én tették le, de az. építkezés oly gyorsan haladt, hogy a munka befejezése előtt, már 1764-ben sor kerülhetett a templom megáldására, amelyet az időközben elhalálozott Róbert Leeb utóda, Fritz Alberik végzett. Sajnos a gazdasági nehézségek meghaladták a heiligenkreuz-i apátság teherbíró képességét, ezért az eredeti terv kivitelezésétől el kellett tekinteniük. A monostor csak fele-részben készült el. Az északi szárny megépítésére, az alapozást követően, már nem került sor. Így maradhatott meg, a már említett, „magtár-templom" is, elkerülve a lebontást.

Az ősi monostor és első templom pusztulása Szentgotthárdot megfosztotta a felbecsülhetetlen értékű, középkori műemlék együttestől. A XVIII. századi építkezés, anyagi nehézségei pedig Pilgram nagyszerű terveinek befejezését akadályozták meg. Ha Nyugat-Európa különböző nagyhírű apátságait - Heiligenkreuz-ot, Lilienfeld-et, vagy a Duna-menti Melk-et - szemléljük, szomorúan kell megállapítanunk, hogy a történelmi sors kegyetlen csapásai Szentgotthárdot megfosztották a hasonló értékektől, de az örökségül kapott töredékekkel mégsem kell szégyenkeznünk.

 

A TEMPLOM MŰÉRTÉKEINEK ISMERTETÉSE

A templom kőcsipkés homlokzatán látható felirat tájékoztat arról, hogy Róbert Leeb apát kezdte el az építkezést és utóda, Alberik apát fejezte be. Az ünnepélyes felszentelést Szily János, Szombathely első püspöke végezte 1779. március 16-án, akit minden bizonnyal arra inspirált a pompás, új barokk templom, hogy hasonló „dinamikus, festői látványt nyújtó" dómként álmodja meg saját székesegyházát is.

 

Mennyezetképek:

Templomunk, amely hazánk egyik legszebb barokk szentélye, nem csak építkezésében, de belső téralakításában, kiképzésében és díszítményeiben is a „hit diadalát" hirdeti. Az első (hátsó) boltszakasz freskója: A keresztény seregnek a törökök feletti, szentgotthárdi győzelmét ábrázolja. Festője az osztrák származású, de többnyire hazánkban alkotó, Dorfmeister István (1725-1797). A kép keretezésének latin nyelvű feliratán a kiemelt betűk (chronostikon) a csata évszámát is rejtik. 1664. A szöveg magyar fordítása: „A Holdat földre terítik Lipót király fegyverei", illetve a másik oldalon: „Ahogy általad szétszórva futott a hit ellensége, úgy legyen oltalmad alatt. Anyánk, biztonságban e hely." A második boltszakaszon: a templom közepén, Gusner Mátyás (1694-1772) freskója - „A kereszt diadala" - látható. A képen Isten ószövetségi nevéből (Jahwe) árad a fény. E névnek a diadaláért száll harcba ,,az égi seregek vezére", Szent Mihály arkangyal, hogy legyőzze a Gonoszt. A fő angyal neve maga is annyit jelent: „Ki olyan, mint az Isten?" A tévtanítást a megváltás eszköze, Jézus szent keresztje semmisíti meg. A szentély feletti — harmadik — boltszakaszra Dorfmeister István Szent János evangélista patmoszi látomását, az „Isten Bárányának égi oltárát" festette meg. Az Áldozata révén győztes Bárány hét pecsétes könyvön ül (vö. Jel 5, 1-5), amely a mindenható Isten örök terveit tartalmazza. Egyedül Ő méltó arra, hogy a könyvet felnyissa és a titkokat az ítélet napján kinyilvánítsa.

 

Oltárok

Főoltár:

Ciszterci hagyományként - templomunk főoltárának festménye — a boldogságos Szűz Mária mennybevitelét ábrázolja. A Tamás-féle nem hiteles ún. apokrif evangélium szerint, Mária sírját az apostolok üresen találták, amelyből édes rózsaillat áradt. Jézus tanítványai először megdöbbentek, majd az ég felhőiben megpillantották a testével-lelkével megdicsőült, mennybevett Szűz Anyát. Az egyház kezdettől fogva vallotta Mária mennybevitelét, amelyet hittételként XII. Pius pápa fogalmazott meg 1950. november 1-én. A ciszterciek Jézus édesanyjában rendjük Pártfogóját és a Mennyország Királynéját, hazánkban pedig különösképpen a Magyarok Nagyasszonyát tisztelik.

A szentélytől visszafelé, jobbra az első mellékoltárt Szent Bernát (1090-1153) tiszteletére emelték, akit „a mézajkú doktorként" emlegetünk. A cisztercieket — mint a bencés rend szigorított ágát - Szent Róbert alapította 1098-ban. A rend második apátja Alberik volt, a harmadik pedig Harding. Szent Bernát alatta lépett a ciszterciek közé harminc társával, jórészt rokonságával. A Rend hagyománya Őt tekinti a ciszterciek alapítójának. Benne a kiváló szónokot, az elmélyült lelki írót és az imádságos aszkétát tiszteli. A festményen a keresztre feszített Krisztus hajol le a Megváltó szenvedéséről elmélkedő Szent Bernáthoz. Az oltárépítmény két oldalán angyalok szobrai láthatód, akik az „arma Chris-ti"-t, Jézus szenvedéseinek eszközeit tartják kezükben. Az ovális középképen a halott Krisztust ölén tartó Fájdalmas Anyát, a Pietát, a domborműveken pedig Szent Pétert és Mária Magdolnát láthatjuk.
A második mellékoltár a templom védőszentjének, Szent Gotthárdnak (960-1038) állít emléket, aki első királyunk. Szent István kortársa volt. Bencés szerzetesként Hildesheim szentéletű püspöke lett. Tisztelete rövid idő alatt elterjedt a keresztény Nyugaton. A festmény a szent egyik csodáját ábrázolja. Az oltárépítmény két oldalán Szent Borbála és Alexandriai Szent Katalin szobrai az ovális képen Szent Sebestyén és Szent Rókus, a domborműveken pedig Szent Margit és Szent Dorottya alakjai láthatók.
Ha a templom bejárata felől visszaindulunk a szentély felé, a hátsó mellékoltár, jobb kéz felől, a „Magyar Szent Királyok" emlékét őrzi. A nagyméretű festményen, a mennyei üdvösségre jutott Szent Istvánt, Szent Lászlót és Imre herceget látjuk. Kivont karddal, a magyar címerpajzsot tartó angyal harcol nemzetünkért. Az oltárépítmény két oldalán két őskeresztény vértanú szobra: Szent Ágnes és Szent Apollónia. Az ovális kö­zépkép szentjei ugyancsak római vértanúk, a testvérpár: János és Pál. A domborműveken Szent Adalbertet és Szent Hedviget ábrázolták.

Jobbra az utolsó — vagyis a negyedik — mellékoltárt a haldoklók védőszentjének, Szent Józsefnek a tiszteletére szentelték. Az Úr Jézus nevelőatyjának betegágyánál az Élet Ura és a Boldogságos Szűz áll, akik a haldokló názáreti ácsot felkészítik a „nagy útra". Az egyik kis angyal táblát tart a kezében a mindenkinek tanulságul szolgáló felirattal: „íme, így hal meg az igaz ember" Az oltár felépítményének két oldalán egy-egy angyal szobra, középen pedig az ovális keretben egy Őrangyal festménye, a domborműveken pedig Szent Franka apátnő és Szent Vendel alakja látható. A fő- és mellékoltárok festményei Gusner Mátyás tehetségét dicsérik.

 

Egyéb berendezési tárgyak

Külön figyelmet érdemel a diadalív baloldali oszloppárjától keretezett, művészi faragású szószék. A virágfüzérekkel díszített kosáron két kisangyal ül, középen egy dombormű látható: Jézus a szamariai asszonyt tanítja Jákob kútjánál. A hangvető gyermekangyalai az Ó- és Újszövetség jelképeit tartják: Mózes kettős törvény-tábláját és a pápai tiarát. A szószék alatti üvegkoporsóban nyugszik Szent Vince vértanú ereklye-csontváza.
A dúsan díszített, húsz ülőhelyes kórust, a nemes vonalú padokat és a sekrestye öltözőszekrényeit ugyanaz a Schretzenmayer Gáspár (1693-1782) laikus testvér faragta, akinek műhelyében a szószék is elkészült, — a művészi adottságokkal rendelkező asztalosmester negyven évi hűséges szolgálata alatt. A templom szobrai a heiligenkreuz-i ciszterci szobrász­művész, Joseph Schnitzer (1707-1769) alkotásai. A templom első orgonája 1764-ben készült Schwartz Ferdinánd graz-i orgonakészítő műhelyében. Az eredeti, szép, barokk szekrénybe a budapesti „Aquincum" orgonagyár, 1987-ben új mechanikát épített.

 

Epilógus

A szentgotthárdi templom történelmi üzenetet, sajátos tanítást közvetít látogatói és a hívek számára. Ezt foglalja össze dr. Zlinszkyné Sternegg Mária:

„A templom első szakasza a szentek egyességének hittételét hirdeti... A keresztényeknek a hitetleneken túlvilági segítséggel aratott győzelmét jeleníti meg a kép. A győzelemért közbenjár az imádkozó egyház. A győzelem az egész életre szóló jel: minden nehézségben számíthatunk a természetfölötti hatalmak segítségére... A Jónak a Gonosz fölötti győzelmét, mint Isten hadainak a Sátán hatalma fölött aratott győzelmét, a Szent Kereszt, mint királyi zászló hirdeti. Az egyes hívő részét e győzelemben Krisztus szenvedése, a passió hozza meg, ha felette elmélkedve, ahhoz saját szenvedését hozzáfűzi és bűnei fölött bánatot érezve elégtételt nyújt. A Kereszt megváltó hatásában végleg akkor részesül az ember, ha eredményes élet után igaz módjára hal meg. A sikerhez az őrangyal, az ima és a virrasztás segít. Az igaz életre szóló biztatást az ember az Úr igéje által kapja, amely a szószékről hangzik feléje.
A Bárány győzelme hirdeti a bűn eltörlését és a test feltámadását. Az Élet Könyvében az igazak megszámlálhatatlan nevei vannak feljegyezve. S Mária megdicsőülése az első feltámadást mutatja be, amely minden hívőnek meg van ígérve. A templom mindmáig hirdeti az új növekedést és a végső győzelmet.

 

Az oldal tetejére ^

Kezdőlap | Információk | A plébánia | Közösségeink | Gondolatok | Társoldalak | Honlaptérkép