Kovács Józsefnek hívnak, 1987. november 21-én születtem. Zalaháshágyon éltem 2001 nyaráig, ekkor költözött át a család Zalalövőre. Vallásossá itt lettem, mivel a nagyszülők unszolására templomba kezdtem járni. Vasárnapról vasárnapra ott ültem és valami megfogott. Eljött a nagyböjti idő, amikor keresztútjárás van. Mivel kíváncsi voltam, ezért elmentem a nagyszülőkkel, de nagyon zavart, hogy a keresztúton még volt minisztráns, de a misén már nem maradtak. Következő hittan órán szóltam plébános atyának, szívesen segítek neki, ha van erre lehetőség. Nagyon megörült, mert szerintem láthatta már bennem a hivatás jeleit. Eljött a következő keresztút, de én nem mertem bemenni a sekrestyébe. Megkondult a harang, a plébános meghúzta a csengőt, a kántor elkezdte az éneket, de az atya nem indult, hanem intett nekem, hogy jöjjek ki a padból és minisztráljak. Így civil ruhában volt az első alkalom, hogy az oltárnál szolgáltam, ezután hűségesen segédkeztem minden alkalommal. Ez időben döntöttem el, hogy egyházi iskolába megyek tovább, így kerültem a zalaegerszegi Mindszenty József Gimnáziumba. Hálát adok Istennek ezért a négy évért, amit itt tölthettem. Itt szereztem életre szóló barátokat Jánost és Csabát, akikkel azóta is egymás erősítői és támaszai vagyunk a hivatásban. Érettségi után egy évig a veszprémi Pannon Egyetem mérnökinformatikus hallgatója voltam. Ezután adtam be jelentkezésemet főpásztoromnak 2007-ben, aki a Győri Hittudományi Főiskolára küldött a szemináriumi évek elvégzésére. Megint csak köszönet Istennek, hogy itt nevelt felnőtté és pappá. Köszönöm azokat a barátokat is, akiket a szemináriumban adott nekem.
Mikor bérmálásra készültünk, a plébános arra kért minket, hogy keressünk magunknak egy jelmondatot a Szentírásból. Nekem nem volt ötletem, ezért elfogadtam a padtársamtól egy szentképet, amin az az idézet volt olvasható, amit diakónusi jelmondatomként választottam: „…akik élnek, ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadott.” (2Kor 5,15). Nem tudatosan döntöttem akkor mellette, hanem talán azért, mert akkor nekem nem kellett külön keresnem. Viszont annyira belém ivódott akkor, hogy nem tudtam – persze nem is akartam – elhagyni azóta sem. Amikor kimondtam a papságra az igent, fellobbant bennem ez a szakasz és új értelmet nyert. Kitűztem életcélként mondanivalóját. Megfogalmaztam magamnak, hogy nem a saját érdekem, elképzelésem a fontos, hanem az, hogy minél többen megismerjék Krisztust és az Ő tanítását. Azonban ne csak megismerjék, ne csak informatív, hanem performatív legyen számukra – azaz cselekvésre ösztönző ismeret, mert mit ér a hit tettek nélkül. (vö.: Jak 2,26) Ezért mindent alá kell vetni e nagyobb cél érdekében.
Pappá szentelésem előtt egy új igevers vált hasonló fontosságúvá életemben. Ez Lukács evangéliumának ötödik fejezetének elején olvasható. Ezt a részt általában a csodálatos halfogással, vagy az első tanítványok meghívásával kapcsolatban szokták emlegetni, sokan is választanak innen újmisés jelmondatot. Nekem azonban egészen más mozzanat ragadta meg figyelmemet: „…de a Te szavadra kivetem a hálót” Lk 5,5.
Miért is? Körülnézve a világban azt látjuk elszomorodva, hogy a keresztény múlttal rendelkező nemzetek, rendre hátat fordítanak örökségüknek és szégyellik azt. De nem csak nagyban gondolkodva látszik ez, hanem kilépve az utcára a velünk szembe jövő emberek legtöbbjének életét is átitatta már ez a liberális korszellem. Nem számít már „se Isten, se ember”, se erkölcs, se józanság. Azt hirdetik, élj a mának és ne enged, hogy bármilyen tekintély megszabja, mit tegyél. Az Egyházat rengeteg támadás éri, mert nem hajlandó ’haladni’ ezzel a korszellemmel. Sokszor elkeseredhetnénk ennek láttán, hisz látjuk, mennyit kell küzdenie a pápának, püspököknek, papoknak, híveknek egyaránt. Mikor elcsendesedünk és megértjük, hogy mindezt magunk erejéből úgysem tudjuk megoldani, meghalljuk Urunk bátorító szavát: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra!” Lk 5,4. Ekkor még egyszer átvillan elménken, hogy eddig sem jártunk sikerrel, azonban újra és újra bizalommal kell lennünk iránta, hogy mindezek ellenére, szavára, ismét „kivetem a hálót.”
Diakónus szentelés: 2012. június 23.
Papszentelés: 2013. június 22.
Káplán:
2013-2015: Jánosháza
2015-: Szentgotthárd