a

Hírek

a szent három nap teológiája pasztorális megközelítésből
REKOLLEKCIÓ-2006. MÁRCIUS
Szombathely-Zalaegerszeg

 

Ha valamit túl sokszor ismétlünk, akkor az egy idő után ki van téve annak a veszélynek, hogy elveszíti jelentőségét. A jelenlevők többségének sokéves gyakorlata van a liturgikus szertartások végzésében, melyek között kiemelkedik a nagyheti időszak; ismerik gazdag mondanivalóját, teológiai-történeti hátterét. A mai nap témája, a szent három nap azonban nem tartozhat az agyonismételt dolgok közé. Mert nem lehet ezt a témát kimeríteni, nem lehet elégszer elmondani, nem lehet agyonismételgetni. Még bennem van az előző rekollekció egyik mély mondanivalója a nagyböjtről és a húsvétról. Minden nagyböjt egyedi, minden Húsvét egyetlen. Hadd bővítsem tovább ezt a mondatot: Minden nagyböjt egyedi, minden Nagyhét, s benne minden Nagycsütörtök, minden Nagypéntek, minden Nagyszombat vissza nem térő, minden Húsvét egyetlen.

Ezek a napok nem tartozhatnak az agyonismételt dolgok közé, mert nem lehet őket agyonismételgetni elégszer. 2006 szent három napja legyen számomra más, mint a többi. Bár látszólag ugyanúgy végzem az előírt szertartásokat, mégis más emberként vagyok jelen, mint tavaly, vagy tavaly előtt. Sok minden történik egy év alatt, sokat változunk egy év alatt. Sok minden változik a környezetünkben is, nem csak pozitív értelemben…Úrrá lesz rajtunk az elcsüggedés, mert látjuk a változást. A szent három nap szertartásain tavaly kevesebben voltak, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt. Akkor még volt felolvasóm, akkor még voltak gyerekek, akkor még lelkesen énekelték a passiót… Mi a baj, miért van mindez. A betegség diagnózisa: az amnézia, a feledékenység. Nézzük csak meg, híveink elfelejtettek ünnepelni. Az emberek elfelejtenek ünnepelni. Még nincs vége a novembernek, de a karácsonyfák már ott vannak feldíszítve a karácsonyi égőkkel az erkélyeken, Szent Miklós elamerikanizálódott alakja karácsonyi ajándékokat cipel, családok morfondíroznak, vajon idén mikor tartsuk a karácsonyt, mint ha ez nem lenne egyértelmű, húshagyókedd farsangzáró rangját pedig az emberek nagy része rég óta megkérdőjelezi. Húsvét közeledtével pedig a nyulak átveszik a kisjézus szerepét, és ajándékokat rejtegetnek a fák alá. Régi ünnepeinket összekuszálták, meghazudtolták, megcsúfolták, közben megannyi új ünnepet találunk ki, illetve találnak ki a kereskedők és a bankok által irányított média. Mi itt az alapvető félreértés, az alapvető baj? Az ünnepet nem mi találjuk ki! Az ünnepet az úgy kapjuk! Szent Pál írja a korintusiakhoz: Mid van, mait nem kaptál?/1Kor4,7/. Mink van, amit nem kaptunk? Semmink! Minden úgy kaptunk Attól, aki minket meg akart ajándékozni. Istentől kaptuk a Karácsonyt, Istentől kaptunk a nagyhetet, Istentől kaptuk a Húsvétot, Istentől kaptuk a vasárnapot. Isten ajándékozza nekünk a születésnapot is, és mivel nevünkön szólít, a névnap-ajándékozó jogát sem vitathatjuk el tőle. 2006 szent három napja legyen számomra más. Ha engem személyesen érint meg a Húsvét misztériuma, és az azt előkészítő időszak, akkor ennek a hatása nem marad véka alatt, nem tudom elrejteni. A híveim látni fogják rajtam, az utcán észreveszik, a családokban beszélnek róla: hogy itt valami történik, újból és újból megjelenítődik.

Nagycsütörtök
Az ősegyházban ezen a napon fogadták vissza a vezeklőket. Hogy ez a mozzanat a római liturgiában miért nem Nagypéntekhez kötődött? Mert Nagycsütörtök ad értelmet Nagypénteknek. Ezen az estén minden végbement Jézus lelkében, mindent átélt, mindent előre látott. Milyen félreértés lenne, ha Nagycsütörtök nélkül ünnepelnénk Nagypénteket és Húsvétot. Vagy mi lenne akkor, ha lenne Nagycsütörtökünk és Húsvétunk Nagypéntek nélkül. Ugye látjuk a szoros összefüggést. És azt, hogy ide kívánkozik még Pünkösd is, amikor beérik Jézus minden szava a tanítványok lelkében. A szent három nap, Húsvét és Pünkösd fényében Nagycsütörtök csakugyan a bűnbocsánat napja lehet, hiszen az utolsó vacsorán a bűnök bocsánatára ajánlotta fel Jézus testének odaadását, vérének kiontását. A nagyböjt főként utolsó szakaszában még napjainkban is sok vezeklő jön, hogy meggyónjon. Most ne menjünk bele gyónóink vallásgyakorlatának kivesézésébe, hagyománytiszteletükbe, hanem foglalkozzunk magunkkal. Én se mulasszam el elvégezni szentgyónásomat. A krizmaszentelési misén, ahol hagyományosan megújítjuk papi ígéreteinket, ne csak ajkunkkal tegyük ezt, hanem bűnbánattal megtisztult szívünkkel is.

Ismerjük mindannyian a liturgikus előírást, hogy ezen a szentmisén kívül csak egy mise lehet, a magánmise pedig meg van tiltva. A mindent megkérdőjelező korunkban talán sokan rigorózusnak tarják az efféle előírásokat. Hagyatkozzunk mégis bátran az Egyház bölcsességére, mert mély értelme van ennek a paragrafusnak. Lássuk be, ez a Nagycsütörtök ünnepelés nekünk nem igazán megy. Híveink nagy része is úgy érzi, hogy a napok egymásutániságában fontossági sorrend van. És nagycsütörtök valahol nagyon lent van. A kampánydömpingben sok minden eltereli a legfontosabbról a szót. Válasszuk a jobbik részt. Kampányoljunk Nagycsütörtök mellett. Teremtsük meg Nagycsütörtök méltóságát. Olyan jó látni azokat a paptestvéreket, akik nagycsütörtökön a krizmaszentelési misére nem egyedül jönnek, hanem ott van néhány hivő is. És még milyen nagy öröm, ha minisztránst, hittanos gyereket, fiatalt is el tudunk Jézushoz csábítani. Annál is inkább, hisz nálunk hagyomány ebben a misében a szerpapszentelés megtartása. A lélek ott fú, ahol akar, de ebben a misében biztosan megteszi. Ahol az egyház illatos olajat használ, ott van a Teremtő Lélek is. Amikor a püspök atya megszenteli az olajat, mindig megérezhető valami a pünkösd lelkületéből. Hisz Jézus szenvedésének és halálának gyümölcsei között ott van a Lélek pünkösdi megígért kiáradása is. Ki tudja, hány fiatalt érint meg ez a Lélek. Jómagam felsős általános iskolás korom óta mindig részt vettem ezen a misén, hálás vagyok egykori plébánosomnak, hogy elhozott magával autójával. Nem egyedül jött…

Az esti szentmisén éljük át újra az utolsó vacsora rendkívüliségét, Jézus itt hagyta magát az Eukarisztiában. A tanítványok csak azt tudták, hogy vacsorára jönnek össze. Nem tudták, hogy ilyen formában ez az a utolsó lesz, amit Jézussal töltenek. Amikor az utolsó vacsora emlékmiséjére összejövünk, ne felejtsük el szentmiséink hátborzongató egyediségét. Máriaújfaluban, ahol Brenner János atya élete utolsó szentmiséjét bemutatta, ott a megrendítő idézet, az oltár mellet, márványtáblán: Missa, quid si ultima. Misézz úgy, mintha ez az utolsó lenne. Ezzel a lelkülettel emlékezzünk az eukarisztia ajándékára. Két szép mozzanata van még ennek a szentmisének: a lábmosás és az oltárfosztás. Az előbbit kevés helyen végzik templomainkban, híveinkben és bennünk lelkipásztorokban sok a gátlás e téren. Mindenesetre jó prédikációs téma ez a jelenet. Isten nem felülről néz le ránk. Isten nem néz le bennünket. Isten felnéz ránk. Alulról, mint egy szolga. Péter is gátlásos volt, nehezen tudta ezt elfogadni. De Jézus nem udvariaskodik, szava igen súlyos: semmi közöd nincs hozzám, ha ezt nem engeded meg. A lábmosással akarja kinyilatkoztatni Isten belső lényegét, azt, hogy Isten a szeretet. Ez a szeretet pedig nem gőgös, nem kérkedik, ez a szeretet alázatos. A szentmise zárókönyörgése után az Oltáriszentséget mellékoltár, vagy oldalkápolna tabernákulumába visszük át. Néhány minisztráns jön velünk, kelepelővel, gyertyákkal. Lélekben elkísérhetjük Jézust a Getszemáni kertbe. Ez kis vonuló csoport eszünkbe juttathatja azt a Jézust, akit ide már nem kísért a nagy tömeg, apostolai is cserbenhagyták. Az emberi vigasztalástól megfosztott Krisztust szimbolizáljuk az ezt követő oltárfosztással. Olvastam arról, hogy néhány helyen élt az a néphagyomány, miszerint a megfosztott oltárt illatos vízzel is lemosták, majd kendővel letörölték, úgy, mintha Jézus verejtékes arcát törölnék le. Ehhez hasonló az a jótékony cselekedet, mikor a haldokló vagy súlyos beteg izzadt arcát nedves kendővel letörlik, hogy szenvedésén valamelyest enyhítsenek.

Mindannyian tudjuk, hogy Jézus szenvedését nemcsak az Ő kereszthaláláig elkövetett bűnök okozták, hanem a jövőbeni bűnök, tehát a mi bűneink is. Ezért is szép lenne külön hangsúlyt fektetni az engesztelés imaévében az esti szentmise után a virrasztásra. Hát egy órát sem tudtatok virrasztani velem? Jézus szemrehányó, lelkiismeret-mozgató kérdése ne hangozzék el felénk. Nem könnyű virrasztani. Nem is sokszor az időhiány, hanem a hívőhiány áll mögötte. Néhány helytől, főleg a nagyobb plébániáktól eltekintve kevesen vesznek részt a nagycsütörtöki szentmisén, az idős korosztályt nem könnyű éjszakába nyúlóan ott marasztalni a nem egyszer hideg templomokban. Viszont ahol működnek ifjúsági csoportok vagy egyéb lelkes közösségek, ott mindenképpen törekedjünk méltó virrasztást megszervezni. A fiatalok, akinél az ébrenlét még egyáltalán nem okoz problémát, könnyen belelkesíthetők. Plébániánkon már szép hagyománya van ezeknek az estéknek. A szentmise után összegyűlünk a közösségi terembe, ahol hangulatos, és szerény(!) agapét rendezünk az utolsó vacsora mintájára. Nem a lakmározás a lényeg, hanem az étkezés közösségteremtő ereje. Idén például az egyik pékség úgynevezett lángoskenyeret hozott forgalomba. Nagyon hasonlít formájában a Jézus korabeli kenyérfajtákhoz. Néhány gyertya, közbe szentírás vagy lelki olvasmány felolvasása…bensőséges hangulatot teremt. Ezután gyertyákkal indulunk ki a Jó Pásztor kápolnához, hogy közösen virrasszunk. 10-kor szokott kezdődni, melyre hívek is mindig érkeznek, sőt Körmendről is minden évben jön néhány autónyi fiatal. Tudom, hogy elöregedőben lévő falvainkban, a kisebb plébániákon ilyenre mód nincs. Mégis, ha csak egyedül is vagyok, érvényes lesz a virrasztásom. Lehet, hogy egyedül, magányosan ülök a templomban, de ilyenkor gondoljak arra, így vállalok teljesen sorsközösséget a szintén magára hagyott Krisztussal. És azt se felejtsük el, hogy virrasztásunkban nem vagyunk egyedül, ha fizikálisan nincs is mellettem senki, egy másik templomban, 10, 20, 100, 1000 kilométerre arrébb vannak, akik együtt imádkoznak velem.

Nagypéntek
A nagypénteki szertartás, amellett, hogy keresztúti ájtatosságot is végzünk ezen a napon, három fő részből áll: igeliturgia; hódolat a szent kereszt előtt; áldozás; Ezen a napon a liturgia erős jelekkel van megtűzdelve: kiüresített tabernákulum, leborulás, hódolat a kereszt előtt, egyedi egyetemes könyörgések, szentsír megnyitása. Nézzük meg ezek mély értelmét.
Üres tabernákulum előtt kezdődik a szertartás, nincs jelen az Eukarisztia. Nyitva a tabernákulum, ahogy nyitott Jézus oldala is, akit egy katona lándzsával átszúrt. Nyitottá vált a jeruzsálemi templom titkos szentélye is, a kárpitja a tetejétől az aljáig kettészakadt. Beteljesedett. Üres tabernákulum előtt történik a leborulás, a pap teljesen leborul az oltár előtt. A gyerekek mindig meg szokták kérdezni, miért. Ha hittel csináljuk, nem kell magyarázni. Azt megérzik a jelenlevők is, hogy egy szóval, egy mondattal nem lehet megmagyarázni ezt a mozdulatot. Mi minden van benne ebben a testtartásban: imádás, hódolat, megrendültség, gyász, a földdel egyenlővé válás, a földhöz való simulás, melyre Jézus vére ráfolyt, szégyen, bocsánatkérés, kegyelemkérés, csend. Isten csendjére, aki eltűrte az Ő kereszterfeszítését, az ember is csenddel válaszol. Nincs, ami jelezze a liturgia kezdetét, még a kereplő sem szól, nincs bevezető ének, nincs hívek köszöntése. A nyitott tabernákulum csöndje előtt csak leborulás van. Nincs szó, amellyel ezt a pillanatot ünnepélyesebbé lehetne tenni, csak a csend, amely valamit visszaad az első nagypéntek hangulatából. Aztán folytatódik a szertartás. A nagypéntek délutáni liturgia sokban hasonlít a misére. Vannak olvasmányok, evangélium, a hívek nagy könyörgése, van áldoztatás is. Konszekráció azonban nincs, tehát nem szentmise, népnyelven ezért hívjuk „csonka misé”-nek. Ezzel az egyszerű, népi megközelítéssel is mélyre juthatunk a nagypénteki misztériumban. Az úrfelmutatás helyén a kereszt felmutatása van. Ez a mozzanat, hogy az úrfelmutatás helyére a kereszt felmutatása került, igen lényeges a mai napon. Egy újabb erős jel, melynek megértéséhez már a nagypénteki Jánosi passió is megadja segítséget. Ti. ebben az evangéliumban ott van a keresztre való tekintés, mint megmenekülés, mint üdvözülés pillanata. „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.” Jn 3,15 A jánosi látásmód egészen más, mint a többi evangélistáé. Ha a szinoptikusokat olvassuk, sokszor jóindulatúan, de el kezdjük irigyelni Jézus kortársait. Mennyi mindent láttak, halottak, tapasztalta… Ha János írását olvassuk, érezzük, hogy nem vagyunk hátrányban. Nem kapunk kevesebbet, mint a szemtanuk. Miért? Mert a hit látásával láttat az evangélista. Sokan látták, hogy feszítik keresztre Jézust, hogy szenvedett és hogy lehelte ki a lelkét, a lényegből azonban mégsem semmit sem. Ide mélyebb látás kell. Az Emberfiát, az Örök Igét, a mi Megváltónkat meglátni Krisztusban, aki itt hagyta testét eledelül, és vérét italul. Ha így tekintünk fel a nagypénteki keresztre, akkor ennek a feltekintésnek konszekrációs értéke van. Nem véletlen, hogy a nagypénteki kereszt előtt térdet hajtunk.

Magáról a konszekrációról lemondunk, de milyen érdekes, az áldozásról már nem. Végidőbeli hangulat ez. Ahogy a Golgota hegyén is elsötétedett minden, végidőbeli hangulat volt. Ezt éljük át. Mert majd amikor ennek a világnak vége lesz, Isten lesz minden mindenben. Nyilvánvaló, hogy megszűnik majd az átváltoztatás, de a kommunió, az áldozás lényege, az egyesülés megmarad! Nem véletlen, hogy az áldozás utáni könyörgés, olvassuk csak át, az örökkévalóságra utal.

A könyörgés után ünnepélyesen megnyitjuk a szentsírt. Az ókori ember lelkét félelem szállta meg, ha nem temették el. De ha eltemették, megnyugvást kapott. Itt most az Isten fiának temetéséről van szó. Nagypéntek lényeges mozzanata a Jézus temetésén való részvétel. Máriával, a szent asszonyokkal, Arimateai Józseffel, Nikodémussal, Jánossal mi is útra kelünk, hogy elkísérjük őt. Azért követjük őt a sírig, hogy majd innen elindulva eljuthassunk a feltámadásba vetett hitünkig. Nincs itt, feltámadt, halljuk majd újra meg újra a húsvéti evangéliumban. A sír majd üres lesz. Nem vetette le a testét, mint a kígyó a bőrét, nem hagyta ott a sírban. Ő majd átalakítja a mi gyarló emberi testünket is, és hasonlóvá teszi saját, megdicsőült testéhez. Gondoljunk erre a szentsír-látogatásainknál.

Nagyszombat

Nagyszombat a sírban nyugvás ideje. Arra emlékezünk, hogy Krisztus nem csak a küzdőkkel a szenvedőkkel, a betegekkel vállalt sorsközösséget, hanem azokkal is, akik úgy haltak meg, hogy nem találták meg az igazságot és a boldogságot. Emberré levésében sorsközösséget vállat az élőkkel, a halálban pedig azokkal, akik a holtak országában éltek, amint a Hitvallás is mondja. Ilyenkor van alkalom arra, hogy csendes imádságunkkal elidőzzünk a szentsír előtt. Még szebb, ha itt végezzük el a zsolozsmánkat. Az már csak további fokozás, ha híveinkkel, vagy közelünkben élő paptestvéreinkkel tudjuk ezt megtenni. Kispapként szép emlék maradt bennem az itt, Szombathelyen eltöltött nagyhét. Különösen is gondolok a méltóságteljes nagypénteki és nagyszombati ünnepélyes zsolozsmázásra. Először talán szörnyülködve néztük a gregorián kottát és a terjedelmes zsoltárokat. Nem volt könnyű az estébe nyúló énekpróbákon való éberség sem. De megérte. Másfél óra, amit odaajándékoztunk a rohanó időben Istennek. A zsolozsma, bár időigényes imánk, megtanít bennünket arra, hogy az Istennek odaajándékozott idő sohasem elpazarolt idő. Csak látszólag lesz kevesebb időm. Az Isten kamatostul adja vissza nekünk.

Húsvéti vigília

A Kivonulás könyve figyelmeztet minket, hogy ez az éjszaka legyen az Úrnak szentelve. Két végletet kell elkerülnünk az ünneplés kapcsán. A túl késői és a túl korai kezdést. Ne kezdődjön a sötétség beállta előtt. Szerzetesközösségekben megtehetik, hogy éjfélkor kezdjék el a liturgiát. Hisz mondjuk a Pannonhalmára utazók direkt azért mennek oda, mert ezt igénylik. Pasztorális szempontból viszont úgy érzem, nem szabad ilyen magas mércét állítani. Elismerve a késő éjszakai virrasztás létjogosultságát, legyünk tekintettel a helyi viszonyokra. A másik szélsőség: verőfényes nappal énekelni, áldott ez az éjszaka. Ne nevettessük ki magunkat. Egyik hívő ironikusan jegyezte meg egy helyen: Plébános Úr, legközelebb a gyertyákkal együtt napszemüvegeket is osztogasson…Minden vasárnap a reggeli dicséretben imádkozzuk: „Isten, Te vagy az én istenem, virrasztva kereslek…” Így induljunk útnak a vigílián, hogy találkozhassunk a feltámadt Úrral.

Lucernárium
Tűzszenteléssel kezdődik húsvéti vigíliánk. Azt akarja ábrázolni, amit igazából nagyon nehéz: a feltámadás pillanatát. A liturgia arra törekszik, hogy szemléletessé tegye ezt a pillanatot. A megszentelt tűz igazából már csak szunnyadó parázs. A parázs, ha nem táplálják fával kialszik, meghal. De ebben a tűzben van valami hallhatatlan. Pontosan Valaki, aki hallhatatlan. Az, AKI VAN! Gondoljunk az égő csipkebokorra. A szertartásunkon behozott parázs is többet jelképez: Krisztust, aki soha ki nem alvó tűz. A parázsló tűzről lobban fel a láng, amivel a húsvéti gyertyát meggyújtjuk. Előtte elhangzik egy könyörgés. Ezt a könyörgést Istenhez, az Atyához intézzük, Jézus Krisztus, ami Urunk által…Hiányzik a Szentlélek… Hiányzik?! Dehogyis! Nagyon is benne van! Mint ahogy az Ószövetségben, titokzatosan. Az Ő tüze lobban fel a Krisztust jelképező gyertyán, az a tűz, amely megvilágosítja a hívők szívét. Ő az igazi mennyei tűz, melyet a Feltámadott adott nekünk első ajándékul Pünkösd napján. És ha már lángnál tartunk. Legyen méltó a lánghoz a gyertyánk. Ha a méhek viaszából készült gyertya szinte beszerezhetetlen is, azért még gyertyát gyújtsunk meg. Műanyag, gázpatronos húsvéti gyertyák egyre gyakrabban kaphatók a piacon. Ne hozzuk be a mű-t, a nem természetest a liturgia világába. Valaki mondat, hogy ő balázsáldáskor már nem gyújtja meg a kétágú gyertyát, mert így örökös, és nem csöpög le a faggyú. Ilyennel azt hiszem nem szerencsés spórolni. Ismétlem, nem méltó! A gyertyák azért vannak, hogy csonkig égjenek. Szép szimbólum. Jézus sem azért jött, hogy megmentse életét, hanem hogy váltságul adja értünk.

Krisztus világossága, énekeljük háromszor. A második akklamációnál a fény továbbterjed, a hívek is meggyújtják saját mécseseiket. Hasonlítani akarnak azokhoz, akik Urukra várnak, hogy mikor megjön, virrasztva találja őket, égő lámpással a kezükben. A lucernárium csúcspontja az Exultet éneklése. Majd következik a többolvasmányos igeliturgia: 7 az ószövetségből, 2 az újszövetségből (szentlecke+evangélium). Mindannyian tudjuk, hogy három olvasmány kötelező: a teremtésről, a kivonulásról és valamelyik prófétától. A rubrikák szerint sürgős esetben még egy elhagyható, de semmi esetre sem a kivonulásról szóló rész. A kivonulást véglegesen Krisztus fejezte be, az ószövetségi húsvétot ünnepelve. Az egyiptomi rabságból való szabadulás teljesedhet be minden ember számára, aki hisz az Ő nevében. A világ pusztaságából évről-évre kivonulunk, hogy közelebb kerülhessünk a megígért országhoz, az örök Húsvét birodalmához. Fel tudok nézni azokra a paptestvérekre, akik mind a 9 olvasmányt felolvastatják. Nyilván szervezés kérdése, hogy kiválasszunk megfelelő számú FELolvasót (és nem Elolvasót), és ugyanakkor bátorság kérdése is, a hívek türelmetlenségének fényében. Lelkipásztori adottság kell hozzá, hogy a hívekkel megértessük a hosszú igeliturgia mély értelmét és jelentőségét. Ismétlem, belőlem hiányzik a bátorság ennek a lépésnek a megtételéhez. Érdemes lenne egy felmérést összeállítani, egyházmegyénkben hány helyen végzik el a teljes igeliturgiát.

Még egy jó élményemet szeretnék megosztani a jelenlevőkkel, szintén kispap időkből. A székesegyházban (és lehet hogy több helyen is) a teremtés történetet és Izsák feláldozásának jelenetét mindig családok szokták felolvasni, vagy mindenesetre férfi, nő és gyerek összeállításban. Különösen a kis Izsák kérdései hatnak szívbemarkoló erővel. Ilyen interpretációnak mindig „még kell” íze van…

Glória
A nagyböjt idején elhallgatott a dicsőítő ének, a glória. Nagycsütörtök este rövid ideig visszatért, aztán haragzúgás közepette újból elbúcsúztunk tőle. Az utolsó ószövetségi olvasmány után elérkezik az az ünnepélyes pillanat, amikor a pap újra intonálja a dicsőséget. Megszólalnak a harangok, a csengők, és a hangszerek királynője is, az orgona.

Alleluja
A latin rítusban az alleluja énekléssel is böjtölünk. Az ősegyházban Krisztust precantor-nak, azaz előénekesnek is nevezték. A pap, mint alter Christus gyakorolhatja ezt a szerepét, amennyiben hangi adottságai ezt lehetővé teszik. Az egyetlen liturgiában szereplő énekpróbán beintonálhatja háromszor, egyre magasabban az alleluját, amit a nép megismétel. Hátborzongató élmény az öröm teljes visszatérése a liturgiába.

Keresztség liturgiája
Az evangélium illetve a homília után következik a keresztség liturgiája, benne a mindenszentek litániájával, a víz megáldásával és a keresztségi fogdalom megújítsásával. A húsvéti szertartásban a keresztség szentsége kiosztásának is ősi hagyománya van. A hitjelöltek, katekumenek nagyböjt kezdetén jelentkeztek a beavató szentségek felvételére történő közvetlen hitoktatásra, és miután Virágvasárnap végleg szakítottak a rosszal, nagyszombat éjjelén alámerültek a vízben. Az ókeresztény szimbólumaink közé tartoznak a Baptidzóriumok, keresztelő kápolnák, melyek 6 vagy 8 szögű alakját nagyon sok templomi keresztelőkút is megőrizte. A hatszög formáját a természetből ültették át a szertartásba. Az exultet szövegében szereplő rovar, a méh is mutatja, hogy milyen csodálttal szemlélték ezt az állatkát az őskeresztények. A méh ugyanis hatszögben gondolkozik, mikor kaptárt épít. A lép hatszögű edénykéibe gyűjtögeti mézet, bizonyos rétegekbe pedig a királynő lerakja petéit. A lárva fölé pedig burkot von. Mikor elérkezik az idő, a kifejlett lárva áttöri ezt a hártyát, és megszületik az új élet, a kis méh. A kezdetben alámerítéssel történő felnőtt keresztelésnél is hasonló történt. A katekumen belépett hatszög alapú medencébe. Teljesen a víz alá merült, a víz néhány másodpercig megnyugodott, aztán a víz burkát áttörve kiemelkedett, most már új emberként, újszülöttként a kereszténnyé lett hittanuló. A 8-as szám szintén az új élete támadást szimbolizálja. Tudjuk, hogy zsidók szombaton tartják az ünnepnapot, sabbatolnak. Náluk egy hét szombattól szombatig tart. Jézus szombat utáni napon, a hét első napján, vasárnap támadt fel a halálból. Az őskeresztények ezért a vasárnapot a hét 8. napjának tartották. Kicsit furcsa logika, hogy lehet egy hétnek 8 napja, nem véletlen, hogy titkos keresztény számok közé tartozik a 8. Igazából oktávja eredetileg a feltámadás ünnepének volt, a Karácsonyhoz csak későbbi századokban kreálták hozzá a nyolcadot. A nyolcas szám tehát a katekumen új életre való feltámadásának másik jele. Nem újítás, hanem az ősi liturgia újjáélesztése volt, amikor Egyházunkban a katekumenátus intézményét bevezették. Ünnepélyesebbé teszi a liturgiát, ha tudunk Húsvét vigíliáján elsősorban felnőttet keresztelni. Ennek azonban gyakorlati akadályai vannak, ti. nincsenek katekumenjeink. A rendszerváltás után a legtöbb helyen mindig akadtak keresztségre váró felnőttek, négy éve már mi sem tudunk Szentgotthárdon keresztelni. A katekumenátusra jelentkező néhány felnőtt már megkeresztelt, csupán a további beavató szentségek felvételére készül.

Az Eukarisztia liturgiája és a feltámadási körmenet
A keresztség liturgiája után folytatódik a szentmise. Nem hagyott árván minket a feltámadt és mennybement Úr. Elküldte a Szentlelket, és itt hagyta magát nekünk. A sokszor fárasztó, állandó éberséget követelő húsvéti vigília második felében is törekedjünk az ünnepélyesség szinten tartására. Szép részei vannak a Római kánonnak, de a többi megengedett eukarisztikus ima is természetesen megfelelő. Kicsit hadd védjem meg a II. kánont. Azt nem a lusta lelkipásztoroknak találták ki. Igaz, hogy ez a legrövidebb kánonunk, és abban is van valami, hogy időhiányban jól jön ez a tömörség, de ne felejtsük el, hogy ez legősibb az összes közül. A feltámadási körmenet a hívek egy részének szemében helytelenül sokkal fontosabb, mint maga a vigília, gondoljunk csak a megcsörrenő telefonokra…Miután elmondjuk, hogy ekkor és ekkor kezdődik a vigília, azért rá szoktak kérdezni, de a körmenet, az mikor kezdődik…Vegyük figyelembe az emberek lelki igényszintjét, de méltó liturgia-végzésünkkel járuljunk hozzá, hogy léc számukra is évről-évre magasabbra, a lényeges felé emelkedjék.

 

Minden nagyböjt egyedi, minden nagyhét, s benne minden nagycsütörtök, minden nagypéntek, minden nagyszombat vissza nem térő, minden Húsvét egyetlen. Így álljuk oda 2006 nagyheti és húsvéti oltárához, zárásul idézve az ősi kánon szavait, hálát adva azért: „mert arra méltattál minket, hogy színed előtt állhatunk és szolgálhatunk neked.”

Vissza a hírekhez - Az oldal tetejére ^

Kezdőlap | Információk | A plébánia | Közösségeink | Gondolatok | Társoldalak | Honlaptérkép

.: KoLa Fotó :.