a

Hírek

Tudósítás a rendkívüli Egyházközségi gyűlésről

2006. március 19.

 

Március 19-én délután 5 órától rendkívüli egyházközségi gyűlést tartottunk a plébánia tanácstermében. Az ülésen részt vett városunk polgármestere, Viniczay Tibor is.

Németh Zoltán plébános atya a közelmúlt történéseit ismertette a templom tetőzetének állapotával kapcsolatban. Dr. Konkoly István püspök úr az egyházmegye nevében támogatásáról biztosította az egyházközséget, személyesen is részt vesz a március 27-én tartandó helyszíni szemlén, és az azt követő tárgyaláson.

Szentgotthárd város polgármestere ismertette a felujítási terv menetét. A három fázisból álló ütemterv első részét, amely a tetőszerkezet általános felujítására vonatkozik, 2007 év első felében szándékozunk megvalósítani. A közeljövőben a város vezetőivel közösen sajtókonferenciát tartunk, hisz az ügy sikeres megvalósulása érdekében széles körű összefogásra van szükség.

Reményeink szerint tehát a 227 éve felszentelt templom felújítására rövidesen sor kerül.

 

 

Vissza a hírgyűjtőbe - Az oldal tetejére ^

Kezdőlap | Információk | A plébánia | Közösségeink | Gondolatok | Társoldalak | Honlaptérkép

.: KoLa Fotó :.