Szent István király, Magyarország fővédőszentje
SZENT István királyunkról elmélkedve először is érdemes felfrissíteni az ő életéről mindazt, amit tudunk. Gondolatban magát a korszakot a maga jellegzetességeivel együtt áttekintenünk. Az ország felépítésének a korában külső és belső erők igyekeztek a maguk érdekeit képviselni. A régi és az új rend küzdött egymással. Szakítani kellet a régi szokássokkal, amelyek visszahúzták az országot a pogányság babonavilágába. A kereszténység által képviselt értékrend felvételével együtt beleilleszkedni az európai kultúrába. A jövő sötétnek tűnhetett, mert a megsemmisülés a többi népbe való beolvadás réme fenyegette a magyarságot. István királyunk küszködő ember volt, meg kellet küzdenie önmagával, saját hibáival, gyengeségeivel és erőt venni önmagán, hogy királyként vezesse az ő népét, amelyet annyira szeretett, hogy önmagát nem kímélve dolgozott érte hittel, becsületben, igazságban. "Én Uram..., hatalmas szabadítóm, te véded fejemet a küzdelem napján" (Zsolt 140,8) – imádkozta a nagy király az zsoltárral. Testvérháborút végigszenvednie, a külső határokon túli ellenség és a megbuktatására szövetkezett vezérek, rokonai ellen is fel kellet lépnie egy magasabb rendű cél érdekében. Hogy hova menekült az emberileg elviselhetetlen korban, amely annyi szenvedéssel volt teli, hol találta meg a nyugalmát lelkének? A család jelentette neki a biztos pontot, akik kitartottak mellette és bíztak benne. „Boldog, aki féli az Urat, aki az ő útjain jár. Élvezheted majd, amit kezed szerez, boldogságban és bőségben fogsz élni. Feleséged házad bensejében hasonlít a termő szőlőtőhöz, s mint a hajtások az olajfát, gyermekeid úgy veszik körül asztalodat. Lám, ilyen áldásban részesül az ember, aki féli az Urat.” (Zsoltár 128) Ő ilyen háttér mellet apostola tudott lenni népének, mert átélte azt a szenvedést, amely megnemesítette a lelkét. Keresztjét felvállalva naponként új lendülettel feszült neki a munkának. Eredményeit ismerve látjuk, hogy az Isten tervét megvalósító királynak lett igaza. A hit győzelmét jelentő szenvedéseknek volt értelme. Ország épült a kietlen és reménytelennek tűnő kárpát medencében. Ma büszkén tekinthetünk dicső elődünkre, aki lerakta alapját nemzetünknek, a keresztény magyar társadalomnak.
István atya