Advent 1. vasárnapja
Gondolatok az olvasmányhoz: Iz 63, 16b-17. 19b; 64, 1. 2b. 3-8.
Az alázatos lélek imája:” Bárcsak megnyílna az ég,
és mennyei Atyánk elküldené az üdvösséget!”
„Urunk, letértünk útjaidról!” Óhatatlanul is eszembe jutott a népének: „Isten útján járni gyönyörűség”(Hozsanna 449.). De vajon mit is jelent Isten útján járni? Egyszerűséget, alázatot, szeretetet, békességet jelent. Gyarlóságaink, bűneink által letértünk Isten egyenes útjáról, s magunk választotta utakra tévedtünk. Ezért az Egyház is átéli mindazt a vágyakozó várakozást, amit a választott nép is átélt. Az ádventi lelkületet a magunkbaszállás, a bűnbánat jellemzi, mert csak a bűnbánat által léphetünk Isten útjára. Bűnbánat pedig csak az alázatos lélekből fakad, amint ezt Izajás imájában imént hallottuk
„Ó, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál!” Kétezer évvel ezelőtt megnyílt az ég harmatozva, az Ige megtestesült, közöttünk lakott, és ma is közöttünk lakik. Istennek a bűnbeesés után tett ígérete Jézus Krisztusban teljesedett be. Ő az, aki azt mondta, és mondja magáról: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet”.
„Te elébe sietsz annak, aki útjaidon járva rád emlékezik” - mondja Izajás. Igen, a bűnbánat legkisebb jele is megindítja Isten szívét, és Ő elénk siet. Éppen úgy, mint a tékozló fiú esetében, amikor az apa a bűneit megbánó fia elé sietett. Nem elégedhetünk meg azzal, amivel Izrael népe. Várakoztak és vágyakoztak ugyan Istenre, de elfelejtették, hogy Isten is vár rájuk. Sóvárogva vár arra, hogy szívből, igazán megtérjenek. Adventi várakozásunkban tekintsünk Istenre, aki végtelen türelemmel, vár egy-egy emberre, hogy az hozzá térjen. Ő ránk is vár, hogy törvényeihez igazítsuk életünket.
„Urunk, te vagy a mi atyánk, mi vagyunk az agyag, és te, aki formálsz.” Az Istentől jövő bűnbocsánat által engedjük magunkat olyanná formálni, amilyennek Ő akar minket. Akkor várakozásunk nem hiú ábránd lesz csupán, hanem teljes bizalommal kiálthatjuk: Marana tha! – Jöjj el, Uram, Jézus!
Balázs atya