Évközi 26. vasárnap – Szentírás vasárnapja
A Szentírás az Egyház életében
Az Egyház mindenkor tisztelte a Szentírást, mint magát az Úr testét is, az élet kenyerét ugyanis, főleg a szent liturgiában, mind Isten igéjének, mind Krisztus testének asztaláról szüntelenül veszi és nyújtja a híveknek.
Az isteni írásokat a Szent Hagyománnyal együtt mindig hite legfőbb szabályának tartotta és tartja, mert Isten sugalmazására egyszer s mindenkorra vannak írásba foglalva, s változatlanul közvetítik magának Istennek igéjét, és a prófétáknak és az apostoloknak szavaiban a Szentlélek hangját szólaltatják meg. A Szentírásnak kell tehát táplálnia és irányítania az egész egyházi igehirdetést és magát a keresztény vallást is.
A szent könyvekben ugyanis a Mennyei Atya végtelen szeretettel siet fiai elé és beszélget velük; s akkora erő és hatékonyság van Isten igéjében, hogy az Egyháznak támasz és életerő, az Egyház gyermekei hitének erő, lelkének táplálék, lelki életének tiszta és el nem apadó forrása. Ezért a Szentírásról kiváltképp érvényes: „Isten szava eleven és átható” (Zsid 4,12), „hatalma van arra, hogy fölépítse művét, és megadja az összes szenttel közös örökséget” (ApCsel 20,32; vö. 1Tesz 2,13).
(A II. Vatikáni Zsinat DEI VERBUM kezdetű dogmatikus konstitúciója az isteni kinyilatkoztatásról, 21. pont.)